2. rész: Élj!

Itt is van a második rész. :) Remélem mindenkinek tetszeni fog *-*

Hirtelen ledermedtem. A legkevésbé sem vártam volna ennek a személynek a felbukkanását a lakásomban.
Rebekah volt az, Klaus húga. Vajon mit akarhat?
- Mit keresel itt?
- Beszélni akarok veled, a bátyámról.
- Jól van, akkor beszéljünk! - majd leültem.
- Tudom, hogy ti mennyire jóban vagytok, ezért is kérlek meg rá, hogy vigyázz magadra! Klaus akkor fog hátba támadni amikor nem várod. Én már csak tudom.
- Rebekah, én nem félek a bátyádtól... Nem félek egy vámpírtól sem. Mi lehet a legrosszabb, megöl?
- Nem, Klaus sosem ölne meg téged, mert tudná, hogy nem félsz a haláltól. Inkább átváltoztatna. És ha tényleg a hibridje lennél akkor azt kéne tedd amit mond, a kötődés miatt. És ha jól tudom nem vagy valami engedelmes...
- Klaus nem tenne ilyent! Most pedig, ha nem bánod szeretnék aludni. Hulla fáradt vagyok.
- Rendben, de én szóltam. Vigyázz Nickkel.- majd elment.
Hiába voltam álmos nem tudtam aludni. Egyfolytában Rebekah szavai jártak a fejemben: hátba támadni, kötődés, hibrid...
   Szombat reggel volt tehát sokáig alhattam, de azonban még mindig nem hagyott nyugodni Rebekah itt léte. Úgy gondoltam ezt a dolgot személyesen Klausszal kell tisztázzam, ezért felhívtam.
- Phoebe, kedvesem. Miben segíthetek?
- Beszélnem kell veled. Hol vagy?
- Fordulj meg!
Na jó, néha tényleg idegesítő volt az, hogy Klaus vámpír. Én ember fejjel, úgy számoltam bárhol is van még minimum fél óra mire ideért, és rendbe tudom szedni magamat...
- És miért hívtál ide? Tényleg beszélni akarsz velem vagy csak valami egészen máshoz lenne kedved...?- kérdezte, s majd közelebb lépett felém egy lépéssel.
- Ne, Klaus. Most ne! Tényleg beszélni akarok veled.
- Jól van, akkor beszéljünk!- majd leült a kanapéra.
- Emlékszel amikor egyszer felhoztad a kérdést, hogy nem akarok-e, olyan lenni  mint te?
- Igen. Csak nem meggondoltad magad?
- Nem, dehogyis! Csak azt akarom, tudni miért akarod, hogy én is vámpír legyek?
- Nézd, Phoebe... A világ tele van nagyobbnál- nagyobb csodákkal. Egy emberi élet kevés ahhoz, hogy az összes csodát meglásd. Te jobbat érdemelsz ennél az életnél. Gyönyörű vagy, és erős. És tudod mi benned az a tulajdonság amit a legjobban méltatok? A keménységed.
- Ööö, hát jó... És mi van a kötődéssel? Az meddig tart?
Klaus, elfordította a fejét, és megjelent az arcán az a huncut mosoly amit akkor szokott, felmutatni, amikor nem számít valamire. És ezzel a gyanúm, már félig- meddig be is igazolódott. Mi van, ha Klaus csak azért akarja, hogy vámpír legyek, hogy akaratom ellenére azt tehessen velem amit akar? Jó, persze most felmerülhet az gondolat, hogy most is bármit megtehetne velem, de én akármikor nemet mondhatok neki, és elmehetek. Ha, viszont én is a hibridje lennék, azt kéne tennem amit mond. Ebbe még belegondolni is rossz.
- Megtudhatom, hogy mi keltette fel, ennyire az érdeklődésedet, kedvesem?
- Semmi, csak kíváncsi vagyok...
- Tudod, annak, hogy hibrid vagy megvannak az előnyei, hiszen sokkal erősebb vagy mint a többi vámpír. A kötődés pedig a Hibridséggel járó, következmény, miszerint el kell fogadnod bizonyos dolgokat...
- Mégpedig?
- Nem érdekes...
- Engedelmesség és hűség, igaz? Szóval azért akarod ennyire, hogy vámpír legyek, hogy irányíthass?
- Nem. Ha irányítani akarnálak, megtenném. Elmondtam az érveimet.- majd pár másodperc szünet következett. - Lenne kedved velem reggelizni?
Először nemet akartam mondani, mert nem sok kedvem volt akármit is csinálni, de aztán a korgó hasamra gondoltam, és egyből megváltozott a véleményem.
- Oké, csak adj nekem 20 percet amíg rendbe szedem magam.
- Csak nyugodtan.
Gyorsan lezuhanyoztam majd a törülközőt a testem a köré tekertem és a szobám felé igyekeztem, hogy felöltözzek. Amikor kiléptem a fürdőből eszembe jutott, hogy talán felvehettem volna a köntösömet, hiszen Klaus is itt van, de már késő volt. A lehető legnagyobb sebességgel igyekeztem a szobám felé menni, már csak egyetlen egy bökkenő volt. A szekrényem a nappaliban van. Klaus látta rajtam, hogy szükségeim lenne a legfelső polcon lévő felsőre, de nem segített volna. A terve inkább az lett volna, hogy csendesen végignézni, ahogy szenvedek, és reménykedik benne, hogy a nagy nyújtózkodásban leesik rólam a törülköző. Csak, hogy én ennél okosabb vagyok!
- Segítenél?- kérdeztem.
- Már vártam, mikor kérdezed meg.- Klaus egy szemhunyásnyi pillanat alatt mellém állt, és egy laza mozdulattal levette a polcról a felsőmet.
- Köszi.
Hát, ez kínos volt. A szobámba gyorsan felöltöztem, és kifésültem a hajamat. Végre kész lettem.
- Indulhatunk! - mondtam.

Klaus nem árulta el, hogy hova megyünk, azt mondta legyen meglepetés. Utálom a meglepetéseket! Arra gondoltam, hogy biztosan a Grillbe megyünk, hiszen az van a legközelebb. De nem. Klaus, a házába (ha lehet így hívni, azt a villát) vitt. Gyakran voltam nála, hiszen rendszeresen itt találkozunk, de ez most más volt. A házának a következő részét ismerem: az ajtótól a szobájáig vezető utat. Ezt így elég nehéz még magamnak is elhinni, hiszen egy éve már, hogy ismerem de valahogy sosem volt alkalmam csak úgy reggelire átjönni. Ez persze a következőt takarta: én ettem, Klaus meg nézte ahogy én eszem. Elég gáz volt.
- Szóval, mit terveztél mára? Mert godolom nem csak azért hívtál ide, hogy megregelizhessek.
- Szeretnék neked mutatni valamit.
- Nekem?
- Igen. Ha végeztél akkor indulhatunk is.
Egy hosszú folyosón mentünk végig, majd felmentünk a lépcsőn és jobbra az első szoba felé vettük az irányt. A szobában. A szoba üres volt, csak egy asztal volt benne, és az asztalon egy doboz.
- Ez mi?
- Nyisd ki!
- Klaus, mondtam, hogy ne vegyél nekem semmit!
Klaus és én világosan megbeszéltük még a legelején, hogy mivel ez egy 'érzelemmentes' kapcsolat köztünk, ezért mellőzük az olyan meghitt dolgokat, mint az ajándékozás. Meg persze én semmit nem tudnék adni, hiszen Klausnak mindene megvan... Szép lassan kinyitottam a kis fehér dobozkát, amiben egy nyakláncot találtam. Meglepődtem, hiszen én nem szoktam ilyesfajta ékszereket hordani...
- Klaus, ezt nem fogadhatom el...
- Sajnos, hozzám nem illik, tehát nem igazán tudnék vele mit kezdeni. Mellesleg meg szeretnélek kérni, hogy kísérj el, egy helyre.
- Milyen helyre?
- Egy régi barátom, szervez egy estélyt, és szeretném ha elkísérnél.
- Szóval vámpír? És miért én menjek veled? Tudod, én nem igazán vagyok ilyen esélyekhez hozzászokva...
- Phoebe, ha nem húzod fel magad semmin, akkor mindenki azt fogja hinni, hogy a véredbe van az egész.
- Nem lehetne inkább, hogy bulizni menjünk? Ahhoz sokkal nagyobb kedvem lenne...
- Ha eljössz velem, utána azt csinálunk amit csak akarsz. Szóval?
Egy ilyen lehetőséget meg kell ragadni. Sokkal jobb ha Klaus tartozik nekem mintha én tartoznék neki...
- Veled megyek, de amint vége, a nyakláncot visszaadom, rendben?
- Ahogy akarok.
- Mikor indulunk?
- Holnap. Ha gondolod maradj itt éjszakára, már felesleges lenne hazamenj...
- Inkább haza mennék...
- Ahogy akarod, akkor elviszlek.
- Nem, kell. Szeretném kiszellőztetni a fejemet.
- Nos, akkor holnap érted megyek.
- Rendben.
Valójában, szó sem volt fejkiszellőztetésről. Egyszerűen csak kedvem volt lazítani, úgyhogy a Grill felé vettem az irányt. Tisztában, voltam vele, hogy haza kéne menjek, hogy kipihenjem magam, de nekem is szükségem van pihenésre. A Grill pedig a lazításra legalkalmasabb hely. Amint  beléptem, a megszokott látvány fogadott. Számomra a Grill-be három féle ember jár: azok az emberek akik buliznak, akik bulizni akarnak, és Damon. Damon egy külön kategória, ugyanis minden este itt van. Damon asztala felé vettem az irányt.
- Te jó ég, mennyit ittál?
- Nem eleget.- majd felém nyújtotta az üveget, én pedig meghúztam azt.
- Nincs jobb dolgod szombat este, mint itt ülni részegen?
- És neked? Fogadni mernék, hogy neked pont ugyanez a szándékod. Itt lenni, és leinni magadat.
- Nem, nem terveztem leinni magamat. Csak gondoltam benézek. De látom, ez a hely ma elég unalmas. Szóval inkább hazamegyek.
- Várj! - majd Damon  megragadta a karomat. - Azt hiszem ezen segíthetünk.
Damon a hangszórók felé indult, és maximumra tekerte a hangerőt. Az emberek egyből felálltak a helyükről és bulizni kezdtek.Azt hiszem pont erre volt szükségem. Damon egy pillanat alatt mellettem termett és táncolni kezdtünk. Az utolsó emlékem az éjszakáról az volt, hogy egy üveg Whiskyvel a kezembe táncolok, és jól érzem magam. 

1. rész: A kezdet

Sziasztok! Itt is van az első rész, remélem tetszeni fog! *-* 

Ha tetszik írjatok komit:) 

Ködös, hideg idő volt. Legszívesebben visszaaludtam volna de a telefonom vinnyogása nem hagyta. Klaus volt az. Hihetetlen, hogy még aludni sem hagy.
- Mit akarsz? Tudod te, hogy hány óra van?
- Arra gondoltam, hogy találkozhatnánk... 1 hete nem hallottam felőled.- mondta Klaus.
- Azt se tudtam, hogy visszajöttél... Mi lett a nagy "hibrid teremtő" hadműveleteddel?
- Majd elmesélem. Mikor tudsz átjönni?
- 2 óra múlva ott leszek...- majd kinyomtam a telefont.
Miután belenéztem a tükörbe rájöttem, hogy nagyon kell siessek, hogy időben odaérjek Klaushoz, ugyanis borzalmasan néztem ki. Tegnap hajnalba estem haza, mert az egyik régi ismerősömmel sikerült "eligyuk" az időt, szóval most még a fejfájással is meg kell küzdjek. Egy fehér felsőt és egy világos farmert vettem fel, a hajamat pedig kiengedtem. Tény és való, hogy meg így borzalmasan néztem ki, de nem érdekelt. Magamra kaptam egy barna bőrdzsekit és már indultam is. A buszt (rám jellemzően) pont lekéstem, szóval kénytelen voltam gyalog menni. Klaus rohadt messze lakott tőlem, de úgy gondoltam, jót tesz a fejfájásomnak egy kis séta. Amikor megérkeztem már nem éreztem a lábaimat, annyit sétáltam.
- Örülök, hogy 4 óra alatt sikeresen ideértél!- mondta Klaus cinikusan.
- Ha-ha, nagyon vicces... Lekéstem a buszomat. De miért akartad, hogy ide jöjjek?
- Rég láttalak... - majd közelebb lépett. - Nem lenne kedved...
- De, igen. - majd elmosolyodtam.
Klaus megfogta a derekamat és vámpírsebességgel a szobája felé vitt, közben hevesen csókolta a számat én pedig azzal voltam elfoglalva, hogy levegyem róla az ingét. Ha az ember egy vámpírral szexel hozzá kell szokjon a heves érzelmekhez, no meg ahhoz, hogy Klaus érintései minden percben hevesebbé válnak.. Most még egész jól megúszták a körülöttünk lévő tárgyak, csak egy 2 méteres szobor és egy Picasso festmény zúzódott darabokra. Ha az ember egy vámpírral alkot alkalmi kapcsolatot a harapdálás mindennapos. Amióta megismertem Klaust, a szekrényem tele van sálakkal, hogy eltakarjam a nyakamon lévő harapdálásokat.
- Hiányoztál.- mondtam.
- Phoebe, ne kezdjük el megint! Hiszen megállapodtunk, abban, hogy nem keverünk érzelmeket a szexbe. Nekem nincs is mit. És a saját érdekedbe jobban tennéd, ha te sem tennéd, vagy szenvedni fogsz...
Utáltam amikor Klaus így beszélt, mert ilyenkor úgy éreztem, hogy sebezhető vagyok, általa. Egész életembe a kemény lány szerepét játszottam, és ez most sem volt másképp.
- Kimegyek a mosdóba. Mindjárt jövök...
- Phoebe, ugye most nem sértődtél meg?
- Nem szoktam megsértődni... Csak le szeretnék zuhanyozni. Megengeded?- majd kimentem a szobából.
A tükörbe léptem és a fejemhez kaptam a kezeimet, megpróbáltam egy kis hideg vízzel lemosni az arcomat, de nem sokat segített. Leültem a földre és átgondoltam az életemet. Hogy jutottam el odáig? Emlékszem amikor megismertem Klaust a Grillben. Pincérnő voltam már akkor is. Klaus egyszer csak megjelent és kérdéseket tett fel nekem. Nem voltam valami jó passzban mert a megismerkedésünk előtt egy héttel szakítottam a barátommal. Tehát Klaus megvárta amíg, vége a műszakomnak, és utána meg elvitt bulizni. Az utána történtek már homályosak, mert elég sokat ittunk, viszont ezen az estén jöttem rá arra, hogy Klaussal van bennünk egy közös pont. A magány. Ezután az este után egyre többet találkoztunk, egyre jobban megbíztunk egymásban, no meg elmondtuk egymásnak a titkainkat. Klaus felajánlotta, hogy költözzek hozzá hiszen olyan nagy az a ház. Én nemet mondtam, elvégre nem lenne helyes ha egy 17 éves lány csak úgy odaköltözne egy vámpírhoz. Aztán 2 hónap telt el úgy, hogy nem is láttam, mert volt valami dolga ami miatt, el kellett utazzon. Aznap este amikor végre visszatért az övé lettem, testestül, lelkestül. Klaus már az elején leszögezte, hogy ő nekem nem ígérhet semmit, de szívesen találkozna még velem. Én úgy voltam vele, hogy végre valaki (még ha nem is meri bevallani magának, de) törődik velem. Ezért Klaussal gyakran töltöttük együtt az éjszakákat, és így létrejött köztünk egy érzelemmentes kapcsolat. Ez az elején még remekül működött hiszen, ha úgy nézzük mind a ketten egyaránt elvettünk és adtunk egymásnak. De az idő múlásával, valami megváltozott bennem. Elkezdtem érezni Klaus iránt valamit. Nem voltam biztos benne, hogy ez szerelem, de abban biztos voltam, hogy több mint barátság...
- Phoebe, biztos jól vagy? - kérdezte Klaus.
- Jól vagyok, egy perc és jövök!
Persze Klausnak sosem mertem megmondani, hogy azt hiszem érzek iránta valamit, mert féltem, hogy akkor elmenne, ezért inkább próbáltam tovább játszani a "megtörhetetlen, kemény" lány szerepét.
- Már ennyi az idő? Mindjárt kezdődik a műszakom a Grillben!
- Nem vehetnél ki egy nap szabadnapot? Egy hete nem láttalak, kedvesem.
- Jó lenne, de tudod vannak emberek akiknek a bankszámláján nincs több millió dollár, és kénytelenek dolgozni azért, hogy el tudják tartani magukat.
- Mondtam, hogy én adok pénzt! Nem kell dolgozz!
- Nem! Megbeszéltük, hogy az anyagiakat kihagyjuk ebből az egészből, emlékszel?
- Jól van, akkor legalább had vigyelek el.
- Jó, de csak mert késésben vagyok.
 Amint a kocsihoz léptem, Klaus már nyitotta is volna ki az ajtómat.
- Azt hiszem egedül is menni fog.
- Rendben. - majd beszálltunk, a kocsiba. - Meddig dolgozol?
- Hajnali kettőig.
- Tudod, még mindig fent áll az a lehetőségem, hogy olyan légy mint én. Csak kérned kell!
- Klaus, megmondtam, hogy én nem akarok vámpír lenni. Nekem tökéletesen megfelel a hétköznapi életem.
- Hát ez nem éppen hétköznapi, de ha te így gondolod...
Végre megérkeztünk. Már nyitottam volna az ajtót amikor Klaus hozzám szólt.
- Mikor látlak?
- Nem tudom... Egyenlőre szeretném kipihenni magamat. Majd hívlak.
- Rendben. - mondta Klaus.
Klausnak hála, sikerült pont beérjek a műszakom kezdéséig. Szerettem ezt a munkát mert még én sem tudtam elrontani. Ahhoz, hogy valaki tálcával a kezében rohangáljon, nem kell nagy tudás. Pont nekem való. Amint felkötöttem magamra a kötényemet, már indultam is az első asztal felé. Damon Salvatore, volt az. Minden este itt ül, és gyászolja a barátja halálát.
- A szokásosat?- kérdeztem.
- A szokásost, plusz téged.
- Látom eléggé piás vagy... Biztos nem akarsz inkább haza menni?
- Téged akarlak.
- Fogd be.- majd indultam el a Whiskys üveg felé. Le merném fogadni, hogy Elena megint dobta Damont, és most ezért ilyen csalódott. De mit számít ez? Tény és való, hogy a részegek több borravalót adnak.
- Mi van közted és Klaus között?- kérdezte Damon.
- Semmi olyan amihez közöd lenne.
- Vigyázz vele! Egyik percben még a barátodnak adja ki magát, a másikban pedig leszúr egy karóval... Nézd meg mit tett a testvéreivel.
- Majd vigyázok.- majd vetettem Damon felé egy cinikus mosolyt. Ha tudná, hogy mi van Klaus és én köztem...
Hajnali 2-re már hulla voltam. A szemeimet alig tudtam nyitva tartani... Amint hazaértem ledobtam a kabátomat és a táskámat a fotelre, és már mentem is volna aludni, de abban a pillanatban megláttam egy váratlan személy a nappaliban...

Ismertető

Először is köszöntök mindenkit a blogomon! :) Ha tetszik komiba jelezzétek!;) Jó olvasást!
Az első rész nemsokára fent lesz! :)

Ismertető:

A nevem Phoebe Stewart, és 17 éves vagyok. Ha az emberek rám néznek egy kívülről majdnem sebezhetetlen lányt látnak, de ha jobban megismernek rájönnek, hogy nem vagyok az. Egy évvel ezelőtt megismertem egy férfit, Klaust. Teljesen megbíztam benne, és talán ez volt a legnagyobb hibám. Hogy szerelmes lettem. Klaus és köztem nem voltak titkok, már a legelején letisztáztuk, hogy ez egy érzelemmentes kapcsolat lesz. Hiszen ő egy vámpír, én pedig egy vérfarkas vagyok. De az idő múlásával minden megváltozott. Már nem értettünk egyet a dolgokban, ő át akart változtatni, hogy olyan legyek mint ő, de én ezt nem akartam. Én folytatni akartam a románcunkat mert attól féltem ha olyan leszek mint ő megszűnik minden érzés ami bennem van, hiszen Klaus rengetegszer hangsúlyozta azt, hogy neki ez az egész nem jelent semmit, ugyanis neki nincsenek érzelmei. Talán a legnagyobb kapocs ami összekötött minket az az volt, hogy mindketten magányosak voltunk. Ő ugyanúgy nem számíthatott senkire a családjából mint, ahogyan én sem. A szüleimet nem is ismertem, talán ők nem akartak engem... Az egész életemnek nem volt semmi értelme, és amikor már azt hittem, hogy nincs semmi értelme az életemnek jött Ő. Klaus az első pár hónapban még titkolta, hogy hibrid de amint elmondtam neki, hogy vérfarkas vagyok ő is felfedte a titkát. A vérfarkasok utálják a vámpírokat de ez köztünk nem így volt... Mi  megértettük egymást, bíztunk egymásban. Talán pont ez volt a baj. A bizalom.