1. rész: A kezdet

Sziasztok! Itt is van az első rész, remélem tetszeni fog! *-* 

Ha tetszik írjatok komit:) 

Ködös, hideg idő volt. Legszívesebben visszaaludtam volna de a telefonom vinnyogása nem hagyta. Klaus volt az. Hihetetlen, hogy még aludni sem hagy.
- Mit akarsz? Tudod te, hogy hány óra van?
- Arra gondoltam, hogy találkozhatnánk... 1 hete nem hallottam felőled.- mondta Klaus.
- Azt se tudtam, hogy visszajöttél... Mi lett a nagy "hibrid teremtő" hadműveleteddel?
- Majd elmesélem. Mikor tudsz átjönni?
- 2 óra múlva ott leszek...- majd kinyomtam a telefont.
Miután belenéztem a tükörbe rájöttem, hogy nagyon kell siessek, hogy időben odaérjek Klaushoz, ugyanis borzalmasan néztem ki. Tegnap hajnalba estem haza, mert az egyik régi ismerősömmel sikerült "eligyuk" az időt, szóval most még a fejfájással is meg kell küzdjek. Egy fehér felsőt és egy világos farmert vettem fel, a hajamat pedig kiengedtem. Tény és való, hogy meg így borzalmasan néztem ki, de nem érdekelt. Magamra kaptam egy barna bőrdzsekit és már indultam is. A buszt (rám jellemzően) pont lekéstem, szóval kénytelen voltam gyalog menni. Klaus rohadt messze lakott tőlem, de úgy gondoltam, jót tesz a fejfájásomnak egy kis séta. Amikor megérkeztem már nem éreztem a lábaimat, annyit sétáltam.
- Örülök, hogy 4 óra alatt sikeresen ideértél!- mondta Klaus cinikusan.
- Ha-ha, nagyon vicces... Lekéstem a buszomat. De miért akartad, hogy ide jöjjek?
- Rég láttalak... - majd közelebb lépett. - Nem lenne kedved...
- De, igen. - majd elmosolyodtam.
Klaus megfogta a derekamat és vámpírsebességgel a szobája felé vitt, közben hevesen csókolta a számat én pedig azzal voltam elfoglalva, hogy levegyem róla az ingét. Ha az ember egy vámpírral szexel hozzá kell szokjon a heves érzelmekhez, no meg ahhoz, hogy Klaus érintései minden percben hevesebbé válnak.. Most még egész jól megúszták a körülöttünk lévő tárgyak, csak egy 2 méteres szobor és egy Picasso festmény zúzódott darabokra. Ha az ember egy vámpírral alkot alkalmi kapcsolatot a harapdálás mindennapos. Amióta megismertem Klaust, a szekrényem tele van sálakkal, hogy eltakarjam a nyakamon lévő harapdálásokat.
- Hiányoztál.- mondtam.
- Phoebe, ne kezdjük el megint! Hiszen megállapodtunk, abban, hogy nem keverünk érzelmeket a szexbe. Nekem nincs is mit. És a saját érdekedbe jobban tennéd, ha te sem tennéd, vagy szenvedni fogsz...
Utáltam amikor Klaus így beszélt, mert ilyenkor úgy éreztem, hogy sebezhető vagyok, általa. Egész életembe a kemény lány szerepét játszottam, és ez most sem volt másképp.
- Kimegyek a mosdóba. Mindjárt jövök...
- Phoebe, ugye most nem sértődtél meg?
- Nem szoktam megsértődni... Csak le szeretnék zuhanyozni. Megengeded?- majd kimentem a szobából.
A tükörbe léptem és a fejemhez kaptam a kezeimet, megpróbáltam egy kis hideg vízzel lemosni az arcomat, de nem sokat segített. Leültem a földre és átgondoltam az életemet. Hogy jutottam el odáig? Emlékszem amikor megismertem Klaust a Grillben. Pincérnő voltam már akkor is. Klaus egyszer csak megjelent és kérdéseket tett fel nekem. Nem voltam valami jó passzban mert a megismerkedésünk előtt egy héttel szakítottam a barátommal. Tehát Klaus megvárta amíg, vége a műszakomnak, és utána meg elvitt bulizni. Az utána történtek már homályosak, mert elég sokat ittunk, viszont ezen az estén jöttem rá arra, hogy Klaussal van bennünk egy közös pont. A magány. Ezután az este után egyre többet találkoztunk, egyre jobban megbíztunk egymásban, no meg elmondtuk egymásnak a titkainkat. Klaus felajánlotta, hogy költözzek hozzá hiszen olyan nagy az a ház. Én nemet mondtam, elvégre nem lenne helyes ha egy 17 éves lány csak úgy odaköltözne egy vámpírhoz. Aztán 2 hónap telt el úgy, hogy nem is láttam, mert volt valami dolga ami miatt, el kellett utazzon. Aznap este amikor végre visszatért az övé lettem, testestül, lelkestül. Klaus már az elején leszögezte, hogy ő nekem nem ígérhet semmit, de szívesen találkozna még velem. Én úgy voltam vele, hogy végre valaki (még ha nem is meri bevallani magának, de) törődik velem. Ezért Klaussal gyakran töltöttük együtt az éjszakákat, és így létrejött köztünk egy érzelemmentes kapcsolat. Ez az elején még remekül működött hiszen, ha úgy nézzük mind a ketten egyaránt elvettünk és adtunk egymásnak. De az idő múlásával, valami megváltozott bennem. Elkezdtem érezni Klaus iránt valamit. Nem voltam biztos benne, hogy ez szerelem, de abban biztos voltam, hogy több mint barátság...
- Phoebe, biztos jól vagy? - kérdezte Klaus.
- Jól vagyok, egy perc és jövök!
Persze Klausnak sosem mertem megmondani, hogy azt hiszem érzek iránta valamit, mert féltem, hogy akkor elmenne, ezért inkább próbáltam tovább játszani a "megtörhetetlen, kemény" lány szerepét.
- Már ennyi az idő? Mindjárt kezdődik a műszakom a Grillben!
- Nem vehetnél ki egy nap szabadnapot? Egy hete nem láttalak, kedvesem.
- Jó lenne, de tudod vannak emberek akiknek a bankszámláján nincs több millió dollár, és kénytelenek dolgozni azért, hogy el tudják tartani magukat.
- Mondtam, hogy én adok pénzt! Nem kell dolgozz!
- Nem! Megbeszéltük, hogy az anyagiakat kihagyjuk ebből az egészből, emlékszel?
- Jól van, akkor legalább had vigyelek el.
- Jó, de csak mert késésben vagyok.
 Amint a kocsihoz léptem, Klaus már nyitotta is volna ki az ajtómat.
- Azt hiszem egedül is menni fog.
- Rendben. - majd beszálltunk, a kocsiba. - Meddig dolgozol?
- Hajnali kettőig.
- Tudod, még mindig fent áll az a lehetőségem, hogy olyan légy mint én. Csak kérned kell!
- Klaus, megmondtam, hogy én nem akarok vámpír lenni. Nekem tökéletesen megfelel a hétköznapi életem.
- Hát ez nem éppen hétköznapi, de ha te így gondolod...
Végre megérkeztünk. Már nyitottam volna az ajtót amikor Klaus hozzám szólt.
- Mikor látlak?
- Nem tudom... Egyenlőre szeretném kipihenni magamat. Majd hívlak.
- Rendben. - mondta Klaus.
Klausnak hála, sikerült pont beérjek a műszakom kezdéséig. Szerettem ezt a munkát mert még én sem tudtam elrontani. Ahhoz, hogy valaki tálcával a kezében rohangáljon, nem kell nagy tudás. Pont nekem való. Amint felkötöttem magamra a kötényemet, már indultam is az első asztal felé. Damon Salvatore, volt az. Minden este itt ül, és gyászolja a barátja halálát.
- A szokásosat?- kérdeztem.
- A szokásost, plusz téged.
- Látom eléggé piás vagy... Biztos nem akarsz inkább haza menni?
- Téged akarlak.
- Fogd be.- majd indultam el a Whiskys üveg felé. Le merném fogadni, hogy Elena megint dobta Damont, és most ezért ilyen csalódott. De mit számít ez? Tény és való, hogy a részegek több borravalót adnak.
- Mi van közted és Klaus között?- kérdezte Damon.
- Semmi olyan amihez közöd lenne.
- Vigyázz vele! Egyik percben még a barátodnak adja ki magát, a másikban pedig leszúr egy karóval... Nézd meg mit tett a testvéreivel.
- Majd vigyázok.- majd vetettem Damon felé egy cinikus mosolyt. Ha tudná, hogy mi van Klaus és én köztem...
Hajnali 2-re már hulla voltam. A szemeimet alig tudtam nyitva tartani... Amint hazaértem ledobtam a kabátomat és a táskámat a fotelre, és már mentem is volna aludni, de abban a pillanatban megláttam egy váratlan személy a nappaliban...

Ismertető

Először is köszöntök mindenkit a blogomon! :) Ha tetszik komiba jelezzétek!;) Jó olvasást!
Az első rész nemsokára fent lesz! :)

Ismertető:

A nevem Phoebe Stewart, és 17 éves vagyok. Ha az emberek rám néznek egy kívülről majdnem sebezhetetlen lányt látnak, de ha jobban megismernek rájönnek, hogy nem vagyok az. Egy évvel ezelőtt megismertem egy férfit, Klaust. Teljesen megbíztam benne, és talán ez volt a legnagyobb hibám. Hogy szerelmes lettem. Klaus és köztem nem voltak titkok, már a legelején letisztáztuk, hogy ez egy érzelemmentes kapcsolat lesz. Hiszen ő egy vámpír, én pedig egy vérfarkas vagyok. De az idő múlásával minden megváltozott. Már nem értettünk egyet a dolgokban, ő át akart változtatni, hogy olyan legyek mint ő, de én ezt nem akartam. Én folytatni akartam a románcunkat mert attól féltem ha olyan leszek mint ő megszűnik minden érzés ami bennem van, hiszen Klaus rengetegszer hangsúlyozta azt, hogy neki ez az egész nem jelent semmit, ugyanis neki nincsenek érzelmei. Talán a legnagyobb kapocs ami összekötött minket az az volt, hogy mindketten magányosak voltunk. Ő ugyanúgy nem számíthatott senkire a családjából mint, ahogyan én sem. A szüleimet nem is ismertem, talán ők nem akartak engem... Az egész életemnek nem volt semmi értelme, és amikor már azt hittem, hogy nincs semmi értelme az életemnek jött Ő. Klaus az első pár hónapban még titkolta, hogy hibrid de amint elmondtam neki, hogy vérfarkas vagyok ő is felfedte a titkát. A vérfarkasok utálják a vámpírokat de ez köztünk nem így volt... Mi  megértettük egymást, bíztunk egymásban. Talán pont ez volt a baj. A bizalom.