2. rész: Élj!

Itt is van a második rész. :) Remélem mindenkinek tetszeni fog *-*

Hirtelen ledermedtem. A legkevésbé sem vártam volna ennek a személynek a felbukkanását a lakásomban.
Rebekah volt az, Klaus húga. Vajon mit akarhat?
- Mit keresel itt?
- Beszélni akarok veled, a bátyámról.
- Jól van, akkor beszéljünk! - majd leültem.
- Tudom, hogy ti mennyire jóban vagytok, ezért is kérlek meg rá, hogy vigyázz magadra! Klaus akkor fog hátba támadni amikor nem várod. Én már csak tudom.
- Rebekah, én nem félek a bátyádtól... Nem félek egy vámpírtól sem. Mi lehet a legrosszabb, megöl?
- Nem, Klaus sosem ölne meg téged, mert tudná, hogy nem félsz a haláltól. Inkább átváltoztatna. És ha tényleg a hibridje lennél akkor azt kéne tedd amit mond, a kötődés miatt. És ha jól tudom nem vagy valami engedelmes...
- Klaus nem tenne ilyent! Most pedig, ha nem bánod szeretnék aludni. Hulla fáradt vagyok.
- Rendben, de én szóltam. Vigyázz Nickkel.- majd elment.
Hiába voltam álmos nem tudtam aludni. Egyfolytában Rebekah szavai jártak a fejemben: hátba támadni, kötődés, hibrid...
   Szombat reggel volt tehát sokáig alhattam, de azonban még mindig nem hagyott nyugodni Rebekah itt léte. Úgy gondoltam ezt a dolgot személyesen Klausszal kell tisztázzam, ezért felhívtam.
- Phoebe, kedvesem. Miben segíthetek?
- Beszélnem kell veled. Hol vagy?
- Fordulj meg!
Na jó, néha tényleg idegesítő volt az, hogy Klaus vámpír. Én ember fejjel, úgy számoltam bárhol is van még minimum fél óra mire ideért, és rendbe tudom szedni magamat...
- És miért hívtál ide? Tényleg beszélni akarsz velem vagy csak valami egészen máshoz lenne kedved...?- kérdezte, s majd közelebb lépett felém egy lépéssel.
- Ne, Klaus. Most ne! Tényleg beszélni akarok veled.
- Jól van, akkor beszéljünk!- majd leült a kanapéra.
- Emlékszel amikor egyszer felhoztad a kérdést, hogy nem akarok-e, olyan lenni  mint te?
- Igen. Csak nem meggondoltad magad?
- Nem, dehogyis! Csak azt akarom, tudni miért akarod, hogy én is vámpír legyek?
- Nézd, Phoebe... A világ tele van nagyobbnál- nagyobb csodákkal. Egy emberi élet kevés ahhoz, hogy az összes csodát meglásd. Te jobbat érdemelsz ennél az életnél. Gyönyörű vagy, és erős. És tudod mi benned az a tulajdonság amit a legjobban méltatok? A keménységed.
- Ööö, hát jó... És mi van a kötődéssel? Az meddig tart?
Klaus, elfordította a fejét, és megjelent az arcán az a huncut mosoly amit akkor szokott, felmutatni, amikor nem számít valamire. És ezzel a gyanúm, már félig- meddig be is igazolódott. Mi van, ha Klaus csak azért akarja, hogy vámpír legyek, hogy akaratom ellenére azt tehessen velem amit akar? Jó, persze most felmerülhet az gondolat, hogy most is bármit megtehetne velem, de én akármikor nemet mondhatok neki, és elmehetek. Ha, viszont én is a hibridje lennék, azt kéne tennem amit mond. Ebbe még belegondolni is rossz.
- Megtudhatom, hogy mi keltette fel, ennyire az érdeklődésedet, kedvesem?
- Semmi, csak kíváncsi vagyok...
- Tudod, annak, hogy hibrid vagy megvannak az előnyei, hiszen sokkal erősebb vagy mint a többi vámpír. A kötődés pedig a Hibridséggel járó, következmény, miszerint el kell fogadnod bizonyos dolgokat...
- Mégpedig?
- Nem érdekes...
- Engedelmesség és hűség, igaz? Szóval azért akarod ennyire, hogy vámpír legyek, hogy irányíthass?
- Nem. Ha irányítani akarnálak, megtenném. Elmondtam az érveimet.- majd pár másodperc szünet következett. - Lenne kedved velem reggelizni?
Először nemet akartam mondani, mert nem sok kedvem volt akármit is csinálni, de aztán a korgó hasamra gondoltam, és egyből megváltozott a véleményem.
- Oké, csak adj nekem 20 percet amíg rendbe szedem magam.
- Csak nyugodtan.
Gyorsan lezuhanyoztam majd a törülközőt a testem a köré tekertem és a szobám felé igyekeztem, hogy felöltözzek. Amikor kiléptem a fürdőből eszembe jutott, hogy talán felvehettem volna a köntösömet, hiszen Klaus is itt van, de már késő volt. A lehető legnagyobb sebességgel igyekeztem a szobám felé menni, már csak egyetlen egy bökkenő volt. A szekrényem a nappaliban van. Klaus látta rajtam, hogy szükségeim lenne a legfelső polcon lévő felsőre, de nem segített volna. A terve inkább az lett volna, hogy csendesen végignézni, ahogy szenvedek, és reménykedik benne, hogy a nagy nyújtózkodásban leesik rólam a törülköző. Csak, hogy én ennél okosabb vagyok!
- Segítenél?- kérdeztem.
- Már vártam, mikor kérdezed meg.- Klaus egy szemhunyásnyi pillanat alatt mellém állt, és egy laza mozdulattal levette a polcról a felsőmet.
- Köszi.
Hát, ez kínos volt. A szobámba gyorsan felöltöztem, és kifésültem a hajamat. Végre kész lettem.
- Indulhatunk! - mondtam.

Klaus nem árulta el, hogy hova megyünk, azt mondta legyen meglepetés. Utálom a meglepetéseket! Arra gondoltam, hogy biztosan a Grillbe megyünk, hiszen az van a legközelebb. De nem. Klaus, a házába (ha lehet így hívni, azt a villát) vitt. Gyakran voltam nála, hiszen rendszeresen itt találkozunk, de ez most más volt. A házának a következő részét ismerem: az ajtótól a szobájáig vezető utat. Ezt így elég nehéz még magamnak is elhinni, hiszen egy éve már, hogy ismerem de valahogy sosem volt alkalmam csak úgy reggelire átjönni. Ez persze a következőt takarta: én ettem, Klaus meg nézte ahogy én eszem. Elég gáz volt.
- Szóval, mit terveztél mára? Mert godolom nem csak azért hívtál ide, hogy megregelizhessek.
- Szeretnék neked mutatni valamit.
- Nekem?
- Igen. Ha végeztél akkor indulhatunk is.
Egy hosszú folyosón mentünk végig, majd felmentünk a lépcsőn és jobbra az első szoba felé vettük az irányt. A szobában. A szoba üres volt, csak egy asztal volt benne, és az asztalon egy doboz.
- Ez mi?
- Nyisd ki!
- Klaus, mondtam, hogy ne vegyél nekem semmit!
Klaus és én világosan megbeszéltük még a legelején, hogy mivel ez egy 'érzelemmentes' kapcsolat köztünk, ezért mellőzük az olyan meghitt dolgokat, mint az ajándékozás. Meg persze én semmit nem tudnék adni, hiszen Klausnak mindene megvan... Szép lassan kinyitottam a kis fehér dobozkát, amiben egy nyakláncot találtam. Meglepődtem, hiszen én nem szoktam ilyesfajta ékszereket hordani...
- Klaus, ezt nem fogadhatom el...
- Sajnos, hozzám nem illik, tehát nem igazán tudnék vele mit kezdeni. Mellesleg meg szeretnélek kérni, hogy kísérj el, egy helyre.
- Milyen helyre?
- Egy régi barátom, szervez egy estélyt, és szeretném ha elkísérnél.
- Szóval vámpír? És miért én menjek veled? Tudod, én nem igazán vagyok ilyen esélyekhez hozzászokva...
- Phoebe, ha nem húzod fel magad semmin, akkor mindenki azt fogja hinni, hogy a véredbe van az egész.
- Nem lehetne inkább, hogy bulizni menjünk? Ahhoz sokkal nagyobb kedvem lenne...
- Ha eljössz velem, utána azt csinálunk amit csak akarsz. Szóval?
Egy ilyen lehetőséget meg kell ragadni. Sokkal jobb ha Klaus tartozik nekem mintha én tartoznék neki...
- Veled megyek, de amint vége, a nyakláncot visszaadom, rendben?
- Ahogy akarok.
- Mikor indulunk?
- Holnap. Ha gondolod maradj itt éjszakára, már felesleges lenne hazamenj...
- Inkább haza mennék...
- Ahogy akarod, akkor elviszlek.
- Nem, kell. Szeretném kiszellőztetni a fejemet.
- Nos, akkor holnap érted megyek.
- Rendben.
Valójában, szó sem volt fejkiszellőztetésről. Egyszerűen csak kedvem volt lazítani, úgyhogy a Grill felé vettem az irányt. Tisztában, voltam vele, hogy haza kéne menjek, hogy kipihenjem magam, de nekem is szükségem van pihenésre. A Grill pedig a lazításra legalkalmasabb hely. Amint  beléptem, a megszokott látvány fogadott. Számomra a Grill-be három féle ember jár: azok az emberek akik buliznak, akik bulizni akarnak, és Damon. Damon egy külön kategória, ugyanis minden este itt van. Damon asztala felé vettem az irányt.
- Te jó ég, mennyit ittál?
- Nem eleget.- majd felém nyújtotta az üveget, én pedig meghúztam azt.
- Nincs jobb dolgod szombat este, mint itt ülni részegen?
- És neked? Fogadni mernék, hogy neked pont ugyanez a szándékod. Itt lenni, és leinni magadat.
- Nem, nem terveztem leinni magamat. Csak gondoltam benézek. De látom, ez a hely ma elég unalmas. Szóval inkább hazamegyek.
- Várj! - majd Damon  megragadta a karomat. - Azt hiszem ezen segíthetünk.
Damon a hangszórók felé indult, és maximumra tekerte a hangerőt. Az emberek egyből felálltak a helyükről és bulizni kezdtek.Azt hiszem pont erre volt szükségem. Damon egy pillanat alatt mellettem termett és táncolni kezdtünk. Az utolsó emlékem az éjszakáról az volt, hogy egy üveg Whiskyvel a kezembe táncolok, és jól érzem magam.