3. rész: Az álom

Sziasztok, itt is van az új rész, remélem mindenkinek tetszeni fog!:)
És köszönöm, a sok komit :) Puszi.

Hányinger, kialvatlanság, fejfájás. Ezek azon dolgok amiket akkor éreztem amikor magamhoz tértem. Fogalmam sem volt róla, hogy hol vagyok, ugyanis nem volt erőm kinyitni a szememet. Legszívesebben aludtam volna tovább, de az ablakon beszűrődő fény, megakadályozott benne. Amikor, végre erőt vettem magamon és kinyitottam a szemeimet, nem várt meglepetésre számítottam. Klausnál voltam. Klaus pedig az ágyam előtt állt. Ha nem tudnám, hogy nem fog bántani, akkor talán még ijesztőnek is tartottam volna a helyzetet.
- Van fogalmad róla, hogy hol találtalak meg?- kérdezte, feszülten Klaus.
- Nincs, de azt hiszem jobb is ha nem tudom...
- Világosan megmondtam neked, hogy menj haza! Te pedig annak ellenére, hogy nagyon jól, tudtad, hogy ma este velem jössz egy bálba, képes voltál elmenni a Grillbe és Damon Salvatore társaságában leinni magadat a sárgaföldig. Gratulálok, Phoebe Stewart! Most aztán nagy elismerést nyertél a szememben!
- Klaus, engem nem érdekel sem az elismerésed, sem a hülye bálod. Azért megyek veled, mert megkértél. És azzal iszom le magamat, és akkor amikor akarom! Most pedig hagyj aludni, ha már iderángattál. Tényleg, miért hoztál ide?!
- Az legyen az én dolgom... Sajnálom, Phoebe de ha időben odaakarunk érni akkor el kell indulnunk. Útközben aludhatsz. A fürdőben találsz magadnak ruhát az utazáshoz. Rebekah adta kölcsön, szóval a méret jó lesz.
- Nagyszerű.- válaszoltam unottan.
Nagy léptekkel a fürdő felé igyekeztem, majd laza mozdulattal, megváltam a ruháimtól és zuhanyozni kezdtem. Felemelő érzés volt, ahogyan a meleg víz a testemhez ért, legszívesebben egész nap a zuhany alatt álltam volna, de nem lehetett. Rebekah pontosan ugyanazt a méretet hordta amit én, és az ízlésünk sem sokban különbözött. Szóval a ruha tetszett. Miután felöltöztem megjelent az ajtóban Klaus.
- Kész vagy?
- Igen, nagyjából...
- Remek, akkor indulhatunk is. Éhes vagy?
- Nem bírok, semmi ehetőre gondolni... Nincs véletlenül egy fejfájás-csillapító gyógyszered?
- Lehet, hogy furcsa, de nem tartok itthon gyógyszert, kedvesem.- mondta cinikusan.
Miután beszálltam az autóba az órára pillantottam, és megláttam, hogy még csak 11 óra van. Én nem vagyok olyan jó ebben a bál-témában, de az ilyeneket nem este szokták tartani? Persze az is lehet, hogy csak hosszú az út.
- Pontosan hova megyünk?
- Denverbe.
Így már mindent értek. Denver nagyon messze van innen... Elég hosszú kocsikázás elé nézünk, szóval jobbnak láttam aludni egyet. Amint a szemeim lehunytam, mély álomba zuhantam.

Egy szobában voltam. Egy nagyon sötét szobában. Nem volt bent senki csak én... Az ajtó zárva volt. Bezártak. Én ordítottam de senki nem hallotta meg a kiabálásomat. Miután már kezdtem belátni, hogy reménytelen kiabálnom, mert úgysem hallja meg senki leültem a földre és sírni kezdtem. Majd, miután már kisírtam a szemeimet, valaki belépett a szobába. Nem láttam, hogy ki az, hiszen korom sötét volt. De amint meghallottam a hangját egyből tudtam, hogy ki az. Klaus volt az.
- Most már elhiszed, hogy csak hozzám tartozol? - kérdezte.
A félelemtől, még lélegezni sem tudtam rendesen. Minden egyes levegővételnél erős fájdalmat éreztem. Valami megváltozott. Klaus annyira más volt. Először elrabolt, most meg bezárt ide. A félelem átjárta az egész testemet, és úgy éreztem, hogy a legrövidebb mondat kimondásához, is a legnagyobb érőt kell összegyűjtsem a testemben.
- Miért, csinálod ezt velem? 
- Ezerszer elmondtam neked, hogy azt akarom, hogy olyan legyél mint én, de te nem vettél komolyan. Most végre megláthatod, hogy nem vicceltem. - majd egy gyors mozdulattal a szájához kapta a karját és megharapta saját magát. - Igyál!- utasított. 
- Nem! Nem kényszeríthetsz!
- Vagy iszol önszántadból, vagy neked lesz a legkeservesebb átváltozásod a világon. Van választásod kedvesem. Csak annyit kérek, hogy döntsd el mit akarsz! 
- Gyűlöllek! 
- Rendben, így is csinálhatjuk! - majd felém lépett és a karját erőteljesen a számhoz szorította. Esélyem sem lett volna hárítani, Klaus ugyanis a másik kezével a nyakamat szorította. Miután elérte, hogy lenyeljem a vérét, sokkal rosszabb volt. Az elején még nem éreztem semmit de aztán egy roppanást éreztem a nyakamon. Klaus valóban megtette. Tényleg megölt, s ezzel beváltotta a szavát, hogy olyanná fog tenni, amilyen ő maga. Egy időre minden megszűnt létezni körülöttem...

- Neee!- kiabáltam. - Ezt nem teheted! Gyűlöllek!
- Phoebe, Phoebe, jól vagy?- kérdezte Klaus. - Mit álmodtál?
Amikor magamhoz tértem azt vettem észre, hogy a szemeimből könny gördül le. Az egész annyira valóságos volt. Annyira hihető. De Klaus itt van, és nem akar bántani. Az egész csak egy álom volt.
- Nem érdekes.
- Nem érdekes?! Ugye most csak viccelsz?! A nevemet kiabáltad és azt, hogy "miért teszem ezt veled, nem kényszeríthetlek, gyűlölsz". Ez neked nem érdekes?! Mondd el!
- Klaus, tényleg nem fontos! Csak egy álom...
- Bántottalak?
- Igen.
- Phoebe, akkor végképp nincs miért aggódnod. Nem bántanálak! Csak, nyugodj meg és lélegezz nagyokat.
- Jól vagyok. Mikor érünk oda?- énnél jobb elterelő téma, egyszerűen nem jutott eszembe, de nem akartam az álmomról beszélni és ezt Klaus tudtára kellett adjam valahogy.
- Még kb. 2 óra. Ezt edd meg! - majd a kezembe nyomott egy szendvicset.
- Mondtam, hogy nincs étvágyam.
- Phoebe, ma még semmit nem ettél...- erősködött tovább.
Nem akartam vitatkozni, ezért inkább elvettem a szendvicset. A jobban belegondolok tényleg éhes voltam. Ahhoz képest, hogy Klaus vámpír - és nincsenek érzései - néha sokkal jobban foglalkozik az emberi teendőkkel mint én, aki ember  vagyok. Miután megettem a szendvicsemet elkezdett szakadni az eső, de Klaus ez nem igazán riasztotta vissza, és még gyorsabban vezetett.
- Jobban vagy?- kérdezte Klaus.
- Igen. Azt hiszem, sikerült maximálisan kialudjam magamat. Klaus, ugye tudod, hogy én nem igazán vagyok hozzászokva az ilyen bálokhoz? Szóval, ha, esetleg valamit rosszul csinálnék akkor...
 Klaus nevetni kezdett. Nem is értem miért. Ezen mi a vicces?
- Phoebe, minden menni fog. Egy bál és egy fiatalokkal teli buli, nem is különbözik olyan sokban egymástól. A bálon az emberek pohárból isznak, és nem pedig üvegből, amikor iszol, akkor csak arra figyelj, hogy lassabban tedd. Ha erre a két dologra figyelsz nem lesz semmi baj.
- Azt hiszem, ez még nekem is menni fog.
Végre megérkeztünk. Vagyis, azt hittem megérkeztünk, ugyanis egy hotel előtt álltunk meg.
- Itt lesz a bál?
- Nem, de valahol aludnunk kell. - majd a bejárat felé igyekeztünk.
Miután bejelentkeztünk, és felmentünk a szobába, szembesültem azzal a ténnyel, hogy Klaus egy egész lakosztályt vett ki. Csak a hálószobában elfért volna kétszer az én házam. A fürdőben még jakuzzi is volt. Más nászútra megy ilyen helyre, Klaus meg csak úgy kivette. Azt hiszem nem szeretném tudni, hogy mennyi volt. Szerintem, 3 hónapos fizetésem ment volna rá. Amikor már kényelmesen elhelyezkedtem a fotelben eszembe jutott, hogy valamit elfelejtettem.
- A ruha! Elfelejtettem ruhát hozni! Klaus, most mi az istent fogunk csinálni?
- Ne aggódj! A fürdőajtón lóg a ruhád - majd rám mosolygott.
- Hát jó, de a méretek nem biztos, hogy jók lesznek...
- Biztos vagyok benne, hogy nem lesz velük semmi gond.
A fürdő felé indultam, és a ruha valóban az ajtón lógott. Amikor, szembesültem vele, hogy Klaus választott nekem ruhát, akkor sokkal rosszabbra számítottam, de az a ruha elképesztő volt. Mintha rám öntötték volna. Egy elegáns, comb-középig érő fekete ruha volt. Amikor felvettem a ruhát, rájöttem, hogy a hajammal is kezdenem kellene valamit, valamint egy enyhe sminket is feltettem, ugyanis még mindig karikásak voltak egy kicsit a szemeim a tegnap este után. A készülődés egy órát vett igénybe, és ahhoz képest, hogy ez nem az én világom, egész jól belerázódtam a szerepembe. Amikor kimentem a fürdőből megpillantottam Klaust. Igazán kitett magáért! Fekete szmokingot viselt, és fehér inget. A csokornyakkendő természetesen ezúton sem maradt el.
- Gyönyörű vagy! - mondta Klaus.
- Hát, te sem panaszkodhatsz! Indulhatunk?
- Azt hiszem, még valami hiányzik! - majd a mellette lévő asztalhoz nyúlt, és a fehér dobozból elővette a nyakláncot. Egyenesen felém lépett, és a nyakláncot a nyakamba akasztotta. - Most már indulhatunk!
Azt hittem, hogy megint egy hosszú út előtt állunk, de olyan hamar odaértünk, hogy akár gyalog is jöhettünk volna. A bál, egy elegánsan berendezett villában volt. Már amikor odaértünk láttam, hogy nehéz este elé nézek, ugyanis az egész villa vámpírokkal volt megtömve. Ha jobban belegondolok, örülök neki, hogy Klaus engem kért meg, hogy jöjjek vele... Amint beléptünk az ajtón megcsapta a füleimet a lassú zene, és a gazdag szellő, de Klaus rám mosolygott egy olyan "ne aggódj minden menni fog!" tekintettel.
- És tulajdonképpen ki szervezte ezt az estét?- kérdeztem.
- A testvérem, Elijah.
- Na várj! Én azt hittem, hogy csak Rebekah a testvéred, vagy nem?
- Nem, kedvesem. Rebekah mellett még 2 bátyám van. Elijah és Kol.
- És Rebekah, hogy-hogy nem jött?
- Nem volt kedve. Gyere bemutatlak Elijah-nak.
Nem ellenkeztem, szóval követtem Klaust aki egy jóképű, de egyben régimódi férfihoz vezetett. Amint egymásra néztünk, egyből arra gondoltam, hogy ha Klaus másik testvére is ilyen régimódi, akkor genetikai csoda, Klaus lazasága.
- Nagyon örvendek, a nevem Elijah. - majd kezet csókolt.
- Phoebe Stewart, és úgyszintén nagyon örülök a találkozásnak.
- Klaus már sokat mesélt rólad, és arról, hogy milyen jóban vagytok.
- Igen, egész jól megértjük egymást.
- Egy pillanat! Köszöntenem kell a megjelent vendégeket.
Miután elment, hangosan fellélegeztem. Klaus pedig mellettem röhögött.
- Most meg mi olyan vicces?- kérdeztem.
- Semmi, semmi! Komolyan, nagyon jól csináltad! Csak ez a megértjük egymást szöveg...- megint nevetett - Elijah tudja, hogy mi van köztünk. 
- Szóval, ha jól értem akkor éppen most égettem le magam a testvéred előtt?
- Nem,  teljesen normális, hogy nem kötötted az orrára, hogy milyen kapcsolat van köztünk.
- Na jó azt hiszem nekem most szükségem van egy italra. Azonnal jövök. - majd elsuhantam Klaus mellett jelezve ezzel, hogy egyedül akarok lenni.
Valahol éreztem, hogy már a legelején el fogom szúrni, szóval nem érintett váratlanul a dolog. Menet közben megragadtam egy pohár pezsgőt és az erkély felé igyekeztem vele. Amikor kiléptem az ajtón a hűs levegő megcsapta az arcomat, én pedig egy elkezdtem, lassan  kortyolni a pezsgőmet, amikor egy férfi állt meg az ajtóküszöbnél. Egy férfi aki nem Klaus volt. Kb. 180 cm magas, szőkésbarna hajú, jóképű férfi volt.
- Meg egy italt? - majd egy pezsgőspoharat adott a kezembe.
- Köszönöm.- majd kivettem a kezéből a poharat.
- Nem tűnsz idevalósinak... De ha gondolod, én körbevezethetlek. Kezdhetnénk a hálószobával.
- Azt hiszem, foglalat vagyok.
- Értem, egyébként a nevem Kol Mikealson. Örülök, hogy megismerhetlek.
- Szóval te lennél, Klaus másik testvére. Az én nevem, Phoebe.
- Várj, ugye nem azt akarod mondani, hogy a bátyámmal jöttél? - majd hangos nevetésbe tört ki.
- Talán baj?
Mielőtt Kol válaszolhatott volna a kérdésemre megjelent az ajtóban Klaus. Nem tűnt valami lelkesnek, annak láttán, hogy az öccsével beszélgetek, ennek valószínűleg az lehet az oka, hogy azt mondtam neki nemsokára visszamegyek én pedig már lassan fél órája az erkélyen tartózkodtam.
- Phoebe, lennél szíves velem jönni?- kérdezte Klaus türelmetlenül.
- Épp beszélgetek, ha nem vennéd észre.  
- Azt hiszem Kol várhat, te pedig mint mondtad, foglalt vagy. - majd magával húzott a bálterem felé.
Utáltam amikor Klaus csak azért is meg akarta mutatni, hogy ő az erősebb, ugyanis ilyenkor elfelejtette azt, hogy én nem a hibridje vagyok, és nekem nem parancsolgathat.
- Ezt most muszáj volt?
- Jobban tennéd ha, távol tartanád magad Koltól, bár gondolom hiába beszélek neked, mert úgy is azt fogod tenni amihez éppen kedved lesz. De nem ma este. Ma velem jöttél ide, tehát velem is fogsz elmenni, és ez tudod mit jelent kedvesem? Azt jelenti, hogy ma azt fogod tenni amit én mondok!
- Igazán?! És, hogy akarod megakadályozni, hogy most azonnal elmenjek?
- Nem tennéd.
- Épp azt teszem.- majd a kijárat felé vettem az irányt.
Amint elindultam a kijárat felé, Klaus egy gyors mozdulattal az ajtó elé lépett, és szemmel láthatóan mondani készült valamit.
- Phoebe, ha most kilépsz azon az ajtón, mindennek vége.
- Nem én akartam így. - majd kimentem.
Klaus nem jött utánam hiszen nem az a fajta. Mivel ez a bál még eltart egy jó darabig elhatároztam, hogy elmegyek a hotelbe a ruháimért, és után haza megyek. Hogy hogyan, azt még nem tudom, hiszen itt senkit nem ismerek de majd megoldom valahogy. A hotelbe érve, az összes cuccomat összedobáltam a táskámba, és a Klaustól kapott nyakláncot pedig az asztalra tettem. Már teljesen készen álltam volna az indulásra amikor belépett az ajtón Kol. Nem hittem volna, hogy viszont látom még.
- Mit arasz?- kérdeztem.
- Csak gondoltam elmondom, hogy nem volt semmi amit Klausnak mondtál, nekem nagyon tetszett, hogy ilyen őszintén kimondtad amit gondolsz.
- Ööö, köszi. Egyébként nagyon mérges volt?
- Pont ezért vagyok itt. Szerintem jobb lenne ha itt megvárnád és megbeszélnéd vele a történteket, a saját érdekedben.
- Ha én most itt maradnék, Klaus azt hinné, hohgy gyenge vagyok elmenni.
- Nem. Ha most itt maradsz, látni dogja, hogy elég erős vagy ahhoz, hogy maradj. Gondold meg! - majd Kol elsuhant.
Miután Kol elment, kezdtem belátni, hogy igaza van. Nem futamodhatok csak úgy meg, mert valami nem tetszik. Elhatároztam, hogy itt maradok és megvárom amíg Klaus visszaér, utána pedig mindent megbeszélek vele. Még csak tíz óra volt tehát a bál, még javában tarthatott. Leültem az egyik kényelmesnek látszó fotelbe és megpróbáltam egy kicsit lazítani, amíg meg nem jön Klaus. Amikor a szemeim már majdnem teljesen lecsukódtak az álmosságtól, arra lettem figyelmes, hogy valaki lenyomja az ajtó kilincset. Klaus volt az.