8. rész: Szürkület

Sziasztoook, bár lehet, hogy egy kicsit megkésve de meghoztam a 8. részt:))

Azért nem írtam sokáig új bejegyzést, mert nem láttam értelmét, hogy folytassam a történetet meg időm se nagyon volt. :/ De, jó hír, hogy most megint van ihletem az írásra, szóval igyekszem minél sűrübben hozni a friss fejit. :) 

Remélem mindenkinek tetszeni fog a rész, és mint mindig, most is szívesem várom a véleményeteket komiban. :))

Jó olvasást!:D

Egész éjjel nem aludtam semmit. Nem hiszem el, hogy Klaus képes még így, sms-ben is a frászt hozni rám. Biztos vagyok benne, hogy képes lenne visszajönni értem Mystic Falls-ból. Az igazság az, hogy nem tudom, hogy most mihez kezdjek... Nagyon szeretnék itt maradni és megismerni ezeket az embereket, de tisztában vagyok vele, hogy Klaus betartja a szavát és előbb vagy utóbb eljönne értem, és ezesetben a családomat is bánatna. Jobb lesz, ha teszem ami mondd és visszamegyek Mystic Falls-ba. Csak ne lenne ekkora büszkeségem...
- Phoebe, egy fiatalember keres, le tudnál jönni? - mondta Lisa. - Nem szívesen invitálnám be.
- Persze, megyek. - Vajon ki lehet az? Lehet, hogy küldött értem valakit? Nem, az kizárt. Biztos vagyok benne, hogyha tényleg olyan elvetemeült lenne és hazavinne, akkor saját maga jönne el értem és nem pedig valamelyik hülye hibridjét küldené ide. Vettem egy mély levegőt, majd lesétáltam a lépcsőn. - Oké, Phoebe! Menni fog! - majd kimentem.
A küszöböm előtt nem más, mint Damon Salvatore állt. Nem akartam hinni a szemeimnek. Először az a gondolatmenet fordult meg a fejembe, hogy esetleg Klaus küldte őt ide, de aztán eszembe jutott, hogy ezek ketten mennyire utálják egymást.
- Damon Salvatore, mi a fenét keresel te itt? - majd megöleletem.
- Felszívodtál. Egyik napról a másikra elűnt a kedvenc csaposom. Ezt nem hagyhattam szó nélkül és elmentem ahhoz a gyökér pasidhoz...
- Klaus? Ő nem a pasi...
- Ne is tagadd! - vágott közbe Damon. - Láttam, hogy hogy nézel rá. Ugye ttudod, hogy nem volt könnyű kiszednem belőle, hogy merre vagy. Elmentem hozzá de kidobott. De hál' istennek sikerült rávennem, hogy mondja el hol vagy. És most te jössz! Mi ez a hely? És miért vagy itt?
Damon olyan hirtelen teszi fel az összes kérdését. Nem tudom, hogy erre lelkileg és szellemileg fel vagyok-e készülve.
- Ne itt. Van kedved sétálni? - kérdeztem.
- Persze, menjünk!
Danielék egy közeli erdő mellett laktak. Tökéletesnek tartottam a helyet egy kiadós sétáláshoz. A nap sugarai beragyogták az egész erdőt, és én végre otthon éreztem magam. Ez a hely nagyon hasonlított Mystic Falls-ra.
- Szóval elárulod, mit keresel te egy olyan helyen amitől a legözelebbi szorakozóhely több mint nyolcvan kilométerre van? Tudod, Phoebe, amior megtudtam, hogy itt vagy eleint azt hittem, hogy Klaus puszta szórakozásból elküldött érted a világ másik felére.
- Szóval Klaus azért küldött téged, hogy hazavigyél? Ez nagyon szánalmas húzás még tőle is... Damon én... Én nem akarok elmenni innen.
- Miért nem? Nincs itt semmi olyan dolog amire neked szükséged van.
- Nagyon is van. Itt van a családom. Megtaláltam őket.
- Mi? Hogy érted azt, hogy itt van? Várj, egy percet... Az a nő aki kinyitotta az ajtót az... az anyád?
- Gondolom...
- Gondolod?
- Nem tudom Damon! Csecsemő voltam amikor elszakítotttak tőle, de én érzem, hogy ők azok. Nem tudom elmagyarázni ezt az érzést, egyszerűen csak tudom. És Klaus nem érti meg, hogy nekem most arra van a legnagyobb szükségem, hogy velük legyek, hogy megismerjem őket. Bocs, hogy így rád zúdítottam mindent. Feltételezem a magánéletem érdekel téged a legkevésbé.
- Ezért vagyok itt. El sem tudod képzelni nélküled milyen unalmassá váltak a napjaim a Grillben. Kellesz oda, Phoebe! Nem szívesen mondom ezt de Klausnak iagaza van. Vissza kell gyere! Ezek az emberek azt sem tudják, hogy a gyerekük vagy... Mellesleg akármikor visszajöhetsz ide. "Csak" egy nap kocsikázás.
- Damon, látom nem érted. Megpróbálom elmagyarázni, hogy mi a legnagyobb problémám azzal, hogy visszamenjünk. Amíg nem simertem Klaust azt tettem, amit akartam. Ott voltam, ahol akartam lenni. Senki nem parancsolhatott nekem. Szükségem van a függetlenségemere, és ezt az egyet nem veheti el tőlem még Klaus sem. Azonban Ő mindenben szabályozni akar. Néha, tényleg azt érzem, hogy azt hiszi, hogy a hibridje vagyok és azt tehet velem amihez csak kedve van. Pedig nem!
- Kössünk alkut. Visszajössz velem Mystic Falls-ba és én cserébe visszahozlak ide amikor akarod. Az az igazság, hogy Klaus megöl, ha nélküled megyek vissza.
- Jó.
- Tényleg?
- Tegnap írt egy sms-t, hogy ha nem megyek vissza ő jön el értem. Ha már így is-úgy is hazarángattok, inkább veled megyek haza, mint vele.
- Remek választás. Sokkal szórakoztatóbb vagyok, mint az vén pasid.
Damon válaszát csak egy vállbalökéssel tudtam díjazni. Amikor visszaértünk a házba, Damon megállt a  kocsija mellett.
 - Itt megvárlak. Nem hiszem, hogy behívnának....
- Oké, sietek.
Majd elinultam befelé. Mindenki a konyhában volt és reggelizett. Ha arra gondolok, hogy ell kell menjek görcsbe áll a nyomrom. Annyira megszerettem itt lenni...
- Phoebe, csakhogy vissza értél! - mosolygott rám Lisa. - Gyere, ülj le! Még meleg a tojás!
- Az igazság az, hogy vissza kell menjek Mystic Falls-ba. Közbe jött valami... De mindent köszönök, tényleg. Olyan rendesek voltatok velem mintha én is ehez a családhoz tartoznék.
- Máris elmész? De hiszen, még csak most jöttél! Örülnénk neki ha még maradnál egy pár napot...
- Nem lehet... Ami azt illeti már így is nagyon sokat hiányoztam a munkahelyemről... De köszönöm.
- Sajnálom, hogy máris menned kell. - mondta Tom. - Phoebe, mondd csak a fiú aki érted jött... Megbízol benne? Úgy értem, nem fog bántani?
- Damon? Teljesen megbízom benne. Ártalmatlan. Felmegyek, összeszedni cuccaimat!
Felviharoztam az emeletre, egyenesen be a szobámba. A telefonom kijelzője fénlyett. Amikor felnyitottam megláttam, hogy újabb üzenet érkezett Klaustól. Remek.

Kedvesem, remélem, hogy már a ruháidat pakolod. Nem szeretem, amikor hülyének néznek, és te folyamatossan azt csinálod. Itthon találkozunk! 
Klaus xx 

Remélem nem gondolja, hogy erre válaszolni is fogok. Ha hazaértem majd, megmondom neki a magamét, de nem sms-be fogok vitatkozni vele. Összedobáltam a cuccaimat, és már indultam is volna lefeleé, azonban az előszobában megakadt valamin a szemem. Egy fényképen, amin Lisa és Tom voltak és Lisa terhes volt. Nagy baj lenne ha elvinném? Van itt még annyi kép, biztos nem fog nekik feltűnni. Gyorsan belesüllyeztettem a fényképet a táskám legmélyére és már indultam is. Az ajtóban ott állt Tom, Lisa és Daniel is.
- Megegyszer, mindent köszönök. - majd megöleletem őket.
- Ez csak természetes! - mondta Lisa. - Ugye udod, hogy bármikor szívesen látunk? Gyere, amikor csak kedved van!
- Köszönöm.
Elindultam Damon felé. Próbáltam nem hátra nézni, mert tudtam, hogyha megfordulok akkor nem fogok tudni elmenni. A táskámat beraktam a hátsú ülésre én pedig beültem Damon mellé.
- Mehetünk?
- Aha.
- Elárulod, hogy, hogyan sikerült így feldühítsd Klaust? Amikor tegnap elmentem hozzá teljesen részeg volt. Vagyis próbált az lenni...
- Úgy látszik, tehetségem van benne. Egyébként, fogalam sincs. Csak közöltem vele, hogy nem akarok vele visszamenni. És azt hiszem, nem tetszett neki, hogy nemet mondtam neki, de nekem nem fog parancsolgatni!
- Ne hagyd magad. Klaus egyértelműen nem normális, ha ezt csinálja veled...
- Kössz... Damon, meg tudnál állni valahol? Szükségem van egy italra.
- Most? Phoebe, 11 óra van. Nem korai még ez egy kicsit?
- Ha hazaértem Klaus beszélni akar majd velem. Gondolod, hogy képes lennék józanul kibírni egy ilyen beszélgetést? Mert szerintem nem...
- Hátul, az ülés allatt van egy fél üveg Whiskey. Nyújj, hátra érte!
- Te piát tartasz az ülésed alatt? - tört ki belöllem a nevetés.
- Sosem lehet tudni, mikor van rá szükség.
Hátranyúltam és valóban ott volt. Nem szándékozom leinni magamat Damon Slavatore autójában, de teljesen roncsnak érzem magam. És ha arra gondolok, hogy Klaus is nekem fog esni...  Ittam egy kortyot a Whiskeyből, de miután szembesültem vele, hogy túl erős inkább visszaraktam a helyére. Tényleg, nem akarom leinni magam. Damonnal minden olyan egyszerű volt. Ő soha nem volt mérges rám, nem úgy mint Klaus...
- Mikor érünk oda? - kérdeztem.
- Ha így haladunk, egy 3 óra és Mystic Falls-ban vagyunk.
- Biztos vagy benne, hogy nem fordulhatunk vissza?
- Hidd el, Phoebe, én aztán bárhova visszafordulnék a te társaságodban, de lehet, hogy mégis Mystic Falls-ba lennél a legnagyobb biztonságban.
- Hát, te aztán nagy segítség vagy… Mikor érünk már oda? 

- Nemsokára. Talán jót tenne, ha pihennél egy kicsit. Persze, csak ha akarod. 

- Nem vagyok fáradt. 

Vajon Klaus meg fog ölni? Megtenné? Istenem, idáig azt hittem, hogy ismerem őt. Milyen hülye voltam… Már, hogy is ismerhetnék egy ezer éves vámpírt? Egyszerre akarok távol maradni tőle, és közel kerülni hozzá, csak még nem tudom, hogy hogyan csináljam. Mintha élvezné azt, hogy felbosszant. 

Amikor megláttam a Grillt egy kicsit kezdtem megörülni. Otthon, édes otthon! Damon azonban nem az én házam felé ment. Nagyon remélem, hogy nem odavisz, ahova gondolom, hogy visz! 

- Damon, hova megyünk?

- Klaus, látni akar. 

- És mióta vagy te Klaus csicskája? Tegyél ki! Majd akkor beszélek vele, amikor készen állok rá, és nem akkor, amikor hajlandó fogadni!

- Sajnálom, de azt hiszem, nem fog menni. Elviszlek hozzá, és ott majd megmondhatod neki, hogy inkább hazamennél. 

- Damon, állj meg! 

- A-aa. Mindjárt ott vagyunk. 

Szóval Damont sem ismerem. Azt hittem, hogy megbízhetok benne, erre tálcán kínál az ördögnek. Pont, mint egy igaz barát! 

Klaus háza még így szakadó esőben is tökéletessen festett. Minden a helyén. Minden olyan normálisnak látszott. 

- Segítek kivenni a táskád! - mondta Damon.

- Ne fáradj! - majd kiszálltam és kivettem a táskám a hátsó ülésről. 

Az eső miatt egy perc alatt teljesen eláztam. Csurom víz voltam tetőtől-talpig, de nem érdelt. Csak túl akartam lenni ezen az egészen. Túl kell lennem ezen.  Elindultam a bejárat felé, és ott meláttam Klaust. Semmi idegesség, semmi harag, pont olyan normálissan nézett ki, mint az őt körülvevő dolgok. 

- Örülök, hogy megjöttél! - mondta. 

- Miért nem mehettem haza? Most őszintén, neked nem lenne mindegy, hogy iderángatsz vagy te jössz el hozzám? Őszintén szólva én sokkal jobban érezném magam otthon.

- Gyere, be mielőtt még megfázol! -utasított.

Nem láttam értelmét vitatkozni, ezért besétáltam, a táskmat pedig leraktam egy székre. Csurom víz voltam. A ruháim teljesen átáztak. Ez szemmel láthatóan Klausnak is feltűnt.

- Fürdöj le és öltözz át valami száraz ruhába. Utána majd beszélünk. 

- Oké. 

Elindultam Klaus szobája felé. Tudtam, hogy ahoz tartozik fürdő is, és nem láttam értelmét annak, hogy vendégszobát keressek. A fürdőben szépen összehajtott farmer és egy fekete felső várt rám, valamint fehérnemű. Persze, hogy Klaus mindenre gondol.

El kell ismernem, hogy nagyon jól esett a fürdő. Miután végeztem összekötöttem a hajamat, majd elindultam lefelé, Klaushoz. A nappaliban ült egy pohár Whiskey társaságában. 

- Nem vagy éhes? - kérdezte. 

- Nem. Csak essünk túl rajta. Mondd el a mondandódat, aztán pedig hazamegyek. 

- Hol is kezdjem... Ellentmondtál az akaratomnak, amikor vissza akartalak hozni ide. Tisztában vagy vele, hogy a legtöbb embert ott helyben megöltem volna, aki ilyet tesz? Csak is kizárólag azért vagy még életben, mert tudom, hogy milyen makacs vagy. Idáig azt csináltál, amit akartál én aztán nem szóltam bele, de úgy érzem, hogy meg kell húzni egy bizonyos határvonalat, kedvesem. Ha én azt mondom, hogy visszajössz velem, akkor neked kötelességed visszajönni. 

- És megtudhatnám, miért is?

- Mert bármennyire is próbálod leplezni az érzelmeidet te az enyém vagy. Mi ketten a vitáink ellenére is összetartozunk. Adok neked még egy esélyt arra, hogy megváltozz.
- Klaus, sosem változnék meg egyetlen egy férfi miatt sem. Főleg nem miattad. Amit teszel, az emberekkel, a hibrideiddel és az állítólagos barátaiddal az több mint elkeserítő. Kihasználod őket, utána meg megölöd mindet, jó esetben csak eltaszítod magadtól őket. Én nem akarok ilyen életet. Élni akarok, és igen szabályok nélkül. Azt hiszem az lenne a legjobb ha ezt az egész furcsa dolgot, ami köztünk van... befejeznénk.
- Ezek szerint nem értetted meg, amit mondtam. Én nem akarok semmit sem befejezeni, ami köztünk van.
- És az egy cseppet sem számít neked, hogy én mit akarok? - kérdeztem.
Klaus és köztem egyre nagyobb lett a vita. Természetesen, Klausnak sikerült a földhöz vágjon jó néhány poharat és képet. Még mindig jobb mintha ezzel a lendülettel nekem esne. Nem vagyok benne biztos, hogy azt túl élném.
- Ebből elég, Phoebe! Feküdj le, mert attól tartok, hogy ha ezt a vitát most tovább folytatjuk akkor...
- Akkor, mi lesz? Megölsz? Az egész viselkedésed szánalmas. Olyan vagy, mint egy elkényesztetett öt éves kisfiú.
- Keress magadnak egy szobát az emeleten. - Klaus hangja mostanra teljesen nyugodt volt. Ijesztően nyugodt. - Itt töltöd az éjszakát. Ilyen időben már nem mész ma sehova.
Megint parancsolgat. Fel se tűnik neki és parancsolgat. Miért csinálja ezt velem? Mint az esetek többsésében, megint jobbnak láttam felmenni és nem vitatkozni. Ennyi parancsolgatást még talán el tudok viselni. Felmentem a lépcsőn és benyitottam abba a szobába, ami Klaustól a legtávolabb volt. Miért is nem lep meg, hogy ez a szoba is pont ugyanolyan ízlésesen volt berendezve, mint a sajátja? Tágas volt, nagy szekrény volt benne, az ágy pedig kétszer akkora volt, mint az én lakásomban. Ha tudom, hogy minden szobához tartozik fürdőszoba, biztos nem Klausét használtam volna. Leüfeküdtem az ágyra és csak néztem magam elé. Kizártnak tartottam, hogy ebben az állapotban aludjak. Semmihez nem volt kedvem. Vagy talán egy valami jól esett volna... Ha elmondhattam volna akárkinek a gondjaimat. Ezt a helyet eddig Damon töltötte be az életembe, de ma bebizonyult számomra, hogy ő is pontosan olyan mint akárki más. Tart Klaustól. Lehet, hogy az lesz a vesztem, hogy nem félek tőle, de egyenlőre nem érzem azt, hogy képes lenne bántani engem. Klaus egy hatalmas álca mögött él, amit én soha nem fogok megérteni. Mintha.. Mintha teljesen el akarná tüntetni az arra utaló jeleket, hogy van szíve. Nem tudom, hogy mi fog kisülni a mai vitánkból, de egy valamiben biztos vagyok. Klaus, jó ember, bármennyire is titkolni próbálja azt.