6. rész: A döntés

Sziasztok! :)
Meghoztam a 6. részt remélem mindenkinek tetszeni fog!
Ha tetszik, akkor a véleményeteket mint mindig most is szívesen várom! :)

Alig akartam elhinni, hogy végre itt ülök egy olyan személlyel aki tud valamit rólam. Annyi éven keresztül úgy életem, hogy semmit nem tudtam a múltamról és ha jobban belegondolok már kezdtem megszokni azt a tényt, hogy talán nem is fogok soha semmit megtudni. De most itt van ez a férfi Daniel, aki lehet, hogy a rokonom. Nagyon nagy erőt kellett vennem magamon, hogy visszafogjam magam és ne zúdítsam rá egyből a kérdéseimet.
- Tudod, a testvéremnek és Lisának 17 évvel ezelőtt született egy gyermeke. Amikor Emma megszületett a családunkat elárasztotta a béke és a szeretet. Szinte már túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen. Egy őszi napon  Lisa kivitte a parkba Emmát, mert úgy gondolta Emmának nagyon tetszene a hely. Azonban amikor odaértek Lisa azt kívánta bár soha ne vitte volna ki Emmát abba a parkba - elhallgatott.
- Miért, mi történt?
- Amikor Lisa leült a padra Emmával akkor a padon talált egy darab papírfecnit. A lapon a következő állt: "Emmát el fogjátok veszíteni! Jobb ha megkezditek a könnyes búcsút, mert már csak idő kérdése, hogy mikor."
- Jézusom, ez rettenetes!
- Igen az. Azonban volt meg ennél is rosszabb. Nem tudtuk mi tévők legyünk, és ettől a naptól mindennél jobban védelmeztük a kis Emmát. Rendszeresen változtattuk a lakhelyünket, hogy ne találjon meg minket ez a titokzatos idegen. A költözések miatt elveszítettük a falkát, azonban mi még ettől sem hátráltunk vissza. Innentől kezdve tudtuk azt, hogy csak mi vagyunk egymásnak négyen. Én, Lisa, Tom és persze a kis Emma. Lisa-nak rendszeresen voltak rémálmai, mert félt attól, hogy elveszíti Emmát...
- És ezek a rémálmok összefüggésben lehetnek az ... - nyeltem egyet. - Az én rémálmaimmal?
- Miután, még mindig nem árultad el, hogy pontosan mit látsz az álmaidban nem tudom. De, hogy őszinte legyek nem hiszem. Lisa álmai olyan szörnyűek voltak amitől a legtöbb ember már megőrült volna, de ő tűrt és tűrt. Tudta, hogy ez az egyetlen módja annak, hogy megvédje Emmát. Elhatároztuk, hogy elmenekülünk addig amíg meg nem találjuk, azt aki megfenyegette a családunkat. Emma ebből az egészből borzadályból nem sokat vett észre mert még nagyon kicsi volt, és mi igyekeztünk előtte a "tökéletes család" képét mutatni. Miután a családunk ingatlanokkal foglalkozik rengeteg helyen van lakásunk, szóval egy ideig a menekülés nagyon jó tervnek bizonyult. Csak egy gond volt...
- Mégpedig?
- Megtalált minket. Bárhova mentünk mindig ránk talált. Tom nagyon türelmes és rendes ember azonban ebben a helyzetben már ő is kezdett beleőrülni. El nem tudtuk képzelni azt, hogy ki akarhat ártani a családunknak, ugyanis mi sosem ártottunk senkinek. Nem volta ellenségeink és rengeteg embernek segítettünk - Daniel hangja elhalkult.
- És ezután mi történt? - tudtam, hogy nem lenne szabad ennyit kérdezősködjek de nekem muszáj volt tudnom. Egyszerűen tudnom kellett, hogy mi az igazság.
- Ne haragudj, hogy ennyiszer megállok, de nagyon nehéz. Tudod, én még rajtad kívül erről soha senkivel nem beszéltem. És ez meg végképp annyira hihetetlen! Egyszer csak megjelentél te és elkezdtem azt érezni, hogy megbízhatom benned. Fogalmam sincs miért.
- Néha az a legjobb megoldás ha kiadjuk magunkból az összes fájdalmat!
- Igen, ebben egyet értek. Egy reggel arra ébredtünk, hogy Emma eltűnt. Nem volt az ágyában. Mintha csak a föld nyelte volna el. A ruhái és a játékai a helyén voltak. És többet nem láttuk viszont őt. 
- Ez... rettenetes.
- Igen, az. De ami ezután következett az maga volt a pokol. Lisa teljesen összetört lelkileg, és magát hibáztatta a történtek miatt. Tom pedig mély depresszióba esett, és egyre ingerültebb lett. A farkas énje gyakran megmutatkozott és egy ideig az italba fojtotta bánatát, aztán persze később rájött, hogy az alkohol nem old meg semmit.
- De sokat segít. - fejeztem be a mondatot, majd észrevettem, hogy hangosan gondolkozom. - Ne haragudj én csak...
- Ijesztő de Tom is pontosan ezt mondta mindig! "Az italnem old meg semmit, de sokat segít"  De most mesélj te magadról! Még elég fiatal vagy ahhoz, hogy egy hibriddel járj nem?
Jaj, ne! Nem akartam belemenni ebbe a beszélgetésbe mert nem tudtam mit mondhatok és mit nem. De már késő. Megpróbáltam elterelni a figyelmét.
- Honnan tudtad, hogy Klaus hibrid?
- Ez egyszerű. Amikor belépett éreztem rajta a farkas szagot, és amikor világossá vált számomra, hogy vámpír akkor egyszerűen csak összeállt az egész kép. Már hallottam a hibridekről de még soha nem találkoztam eggyel sem. Nem félsz tőle?
- Klaustól? Dehogy félek!- nevettem. - Soha nem bántana.
- Már eleve, az megölne téged ha elhagyna - mondta. - Ne haragudj! Csak hangosan gondolkodtam...
- Nem hiszem, hogy Klaus valaha is ilyent tenne. Kettőn közül én vagyok az aki úgy cselekszik, hogy nem gondolja át a döntéseit szóval ez a veszély nem fenyeget.
- Mióta vagytok együtt?
- Ööö, mi nem igazán vagyunk együtt... Néha találkozunk és ennyi. 
Jaj, ne már! Ezt akartam elkerülni. Istenem! Most mit gondolhat rólam Daniel? Remélem semmi rosszat.
- De te szereted őt - jelentette ki.
- Nem. Honnan veszed ezt?
- Hiszem rémálmaid vannak. Csak össze kell rakni a képet. Klaus félig vámpír, és te nyilvánvalóan szereted őt, még ha nem is mered beismerni magadnak.
Köpni-nyelni nem tudtam. Hogy én szeretem Klaust? Nem, nem nem és nem! Én nem lehetek szerelmes. Nem így. Klaus különös érzelmeket vált ki belőlem, amikor olykor összezavarnak de ezek nem a szerelem jelei. Én mindig úgy képzeltem el a szerelmet mint a szerelmes filmekben. Gyengédség, romantika, érzelmek. Ezek mind azok a dolgok amiket Klaustól nem várnék el soha és pont e miatt a mi kapcsolatunk annyira... üres.
- Elég későre jár. Visszamegyek aludni, jó éjszakát! - mondtam.
- Jó éjt!

Klaus az ágyon feküdt és aludt. Annyira gyönyörű volt még így is. Ha jól látom akkor nem ébredt fel amíg nem voltam itt. Talán jobb is így, mert így nem tud lecseszni amiért elmondtam, hogy mi van köztük. Lefeküdtem mellé, majd a szemeim lecsukódtak és mély álomba zuhantam.

Másnap reggel Klaus, mint mindig már fent volt amikor felébredtem. A karjai között voltam, amin elsőre nagyon meglepődtem de utána inkább nem mondtam rá semmit csak simán visszahúzódtam a saját térfelemre.
- Szia - mondta.
- Szia - mondtam álmoskásan, ugyanis még tudtam volna aludni. - Régóta vagy fent?
- Egy ideje.
Az órára pillantottam és megláttam, hogy 10 óra van. Klaus mindig korán kel, szóval számításaim szerint már egy jó pár órája fent van. - Felkelthettél volna.
- Nagyon fáradt voltál. Már igazán rád fért egykiadós alvás.
Egy kiadós alvás. Most legbelül, nagyot nevettem magamban és egyben megnyugodtam. Klaus még csak nem is sejtett semmit abból, hogy tegnap vagy két órán keresztül nem voltam itt.
- Mikor megyünk vissza Mystic Falls-ba?
- Amint válaszokat kapunk a kérdéseimre.
- Ki fognak rúgni ha ennyit hiányzok.
- Amúgy sem szerettem, hogy ott dolgozol annyi részeg ember között. Nem biztonságos egy ilyen fiatal lány számára mint amilyen te vagy.
- Én szeretem azt a munkát, és különben is: nekem pénzt kell keresek ahhoz, hogy eltartsam magam mert sajnos nem volt ezer évem rá, hogy gyűjtögessem a pénzemet a malacperselyembe.
- Jó-jó ne kapd fel a vizet kedvesem! - majd felemelte a két kezét a feje mellé. - Éhes vagy?
- Nem igazán. Haza akarok menni! Ez a hely...
- Túl családias számodra - fejezte be a mondatot helyettem. - Phoebe lehet, hogy ez a ház a tiéd szóval megértem a menni akarásod okát és amint megtudtuk, hogy mit kell tegyünk azért, hogy ne legyenek rémálmaid vissza megyünk Mystic Falls-ba, rendben?
- Rendben.
Felöltöztem, utána pedig amikor lementünk a nappaliba Daniel egy könyvet olvasott a foteljében. Nagyon reméltem, hogy nem mond semmit Klausnak a tegnap éjszakáról mert ha most nem volt semmit kedvem a sértődékeny Klaushoz. Álmos voltam, és a fejem is fájt. Túl sok volt ez így nekem.
- Jó reggelt, hogy aludtatok? - kérdezte Daniel barátságosan.
- Jól. Találtál valamit a rémálmokra? - kérdezte Klaus.
- Hát ami azt illeti nem... Egyik könyv sem ír sem a rémálmokról sem pedig az átok megtöréséről. Mondtam, hogy nem létezik megoldás.
- Azt mondtad ismertél valakit akinek ugyanilyen gondja volt. Ki volt az, és mi lett vele? - kérdezte Klaus.
- Lisa. Tom előtt megismerkedett egy vámpírral akibe örülten beleszeretett, de persze ekkor még nem tudta, hogy vámpír. Ha tudta volna nem ment volna bele egy kapcsolatba egy vámpírral. Amikor megtudta már késő volt. Fülig szerelmes lett Johnba. John pedig kihasználta Lisa önzetlen szerelmét és rengeteget bántotta. Volt amikor "csak" harapások de előfordult, hogy ütésnyomok is díszítették a testét. Nagyon félt. Egy napon azonban John elhagyta valaki másért, és ekkor találkozott Lisa a bátyámmal. Teljesen össze volt törve és nem volt hová menjen, hiszen mindent otthagyott John miatt. Tom azt javasolta, hogy költözzön hozzánk egy időre. Lisa belement és ezután szép lassan egymásban szerettek. Lisának nagyon sok rémálma volt onnantól kezdve, hogy John elhagyta.
- És még mindig vannak rémálmai?
- Nem, az elmúlt pár évben szerencsére nem voltak. Igazából Lisa esete miatt akartam jobban megtudni, hogy pontosan milyen kapcsolat van köztetek, ugyanis ha a múlt megismételné magát bárkivel is az szörnyű lenne, de ahogy elnézem Klaus és te - rám nézett - közted nincs semmi ilyesmi. Feltételezem Klaust látod az álmaidban, igaz?
- Igen.
- Ha nem fizikai fájdalomtól félsz akkor valószínűleg a lelked legmélyén van valami olyan amitől félsz, hogy bekövetkezik.
- Nem igazán vannak félelmeim Klausszal kapcsolatban.
- Gondold át! Nagy a valószínűsége annak, hogy amint magadban rendezni tudod az érzéseidet a rémálmaid elmúlnak.
- Rendben.
- Nincs kedvetek maradni még egy napot? A testvérem és Lisa ma térnek haza az utazásukból, és Lisa szeretne megismerni téged. Elmeséltem neki, hogy rémálmaid vannak pont úgy mint neki voltak...
- Sajnálom de azt hiszem most nem alkalmas - vágott közbe Klaus. - Visszamegyünk Mystic Falls-ba. Még ma.
Ezt nem hiszem el! Klaus már megint kezdi! Már megint úgy akarja meghozni az én döntéseimet, hogy az én véleményemet figyelembe sem veszi. Én itt fogok maradni, ha tetszik neki ha nem! Most a legnagyobb feladatomnak az bizonyult, hogy visszafogjam magam, ezért próbáltam nyugodtan reagálni Klaus kijelentésére de egyben meg is akartam mondani neki, hogy én itt akarok maradni.
- Azt hiszem maradhatnánk még egy napot - mondtam.
- Phoebe, pont ma reggel mondtad, hogy haza akarsz menni. Azt hiszem jobb ha indulunk. Hozd a holmidat!
- Nem, megyek sehova.
Nagyon kínos volt mert Daniel végig nézte az egész vitánkat, de ez Klaust valószínűleg jobban zavarta mit engem. Nem tudtam most mi fog következni. Magával rángat akaratom ellenére? Nem. Klaus nem ilyen.
- Phoebe kijönnél velem egy percre.
- Igen.
A bejárati ajtó felé tartottunk. Klaus a derekamat fogta és így irányított. Éreztem az érintésén, hogy mérges. Annyira bosszantó, hogy képes ilyen könnyen ilyen kis semmiségeken felhúzni magát! Nem tudom miért nem akar még egy napot maradni. Ha itt maradnánk esélyem lenne megismerkedni a ... szüleimmel. Tudom, hogy még egyáltalán nem biztos ez az egész, de amikor Daniellel beszélek olyan furcsa érzésem van. Olyan érzés mintha már régóta ismerném. Vajon Lisánál és Tomnál is ezt fogom érezni? Muszáj megtudnom és ebben még Klaus sem állíthat meg.
- Elmondanád, hogy mégis mi a fenét csinálsz? - kérdezte ingerülten.
- Itt akarok maradni, még egy napot. Meg akarom ismerni a ...  - elhalkultam.
- A szüleidet? Phoebe, térj már észhez! Ha még ki is derülne, hogy ők valóban a szüleid mi változna meg? Számítana az bármit is?
- Hogy mondhatsz ilyent? Persze, hogy számítana!
- Egyszer már elhagytak, mert nem kellettél nekik és ha itt maradsz esélyes, hogy újra bekövetkezik. Ezt akarod? Itt akarsz maradni és a szemükbe akarsz nézni azoknak az embereknek akiknek 17 évvel ezelőtt nem kellettél?
- Igen, ezt akarom.
- Rendben. Akkor most válasz! Vagy velem jössz Mystic Falls-ba, és elfelejtem ezt az egészet ami most történt, vagy itt maradsz egyedül?
- Klaus ne csináld ezt... Miért nem tudsz itt maradni? Egy nap! Csak egy napot kérek!
- Válaszolj!
A szemeim könnyel teltek meg de tudtam, hogy nem sírhatok Klaus előtt ezért igyekeztem elfojtani őket, és a szemébe nézni. Azt hiszem az a döntés amit most készülök meghozni hatással lehet az egész hátralevő életemre, ezért jól kell döntsek. Maradni vagy menni? Vajon mi változna ha most Klausszal mennék? Semmi. Az életem ugyanolyan lenne amilyen eddig volt, és köztünk ezután sem lenne mélyebb kapcsolat mint ami most van. Ha viszont itt maradok, megismerhetem a családomat, és megtudhatok egy csomó olyan dolgot amit mindig is tudni szerettem volna. És azzal is tisztában vagyok, hogy reggel még én akartam visszamenni Mystic Falls-ba, de a gondolat, hogy megismerkedhetem velük... Csak most játszódott le a fejemben. Azt hiszem döntöttem.
- Itt maradok.